2016. december 17., szombat

Éveline


(részlet)
… Úgy el volt foglalva saját magával, vágyaival, lehetőségeivel, festő barátja iránti nagy segíteni akarásával, hogy alig értette meg Zoltán levelét. Már az is zavaró volt, hogy idegen, ismeretlen bélyeg volt a borítékon, s nem Zoltán hazájában, hanem a szomszéd országból postázták.
   Írta, hogy nem biztonságos náluk a levelezés, az államvédelmisek elolvassák, és könnyen bajba juthat a levélíró, ezért adatta fel egy ezerismeretlen révén a szomszéd országban. Sokan kimennek a vasútállomásra, és akár ezer idegeneket is megkérnek, vigyék a levelüket magukkal, és ott adják fel, ahova utaznak. Nem szokták ezeket a kéréseket visszautasítani. Évelint megdöbbentette, amit a továbbiakban olvasott. A karhatalmi erők belelőttek a tüntetőkbe és sokan meghaltak, az államvédelmisek összeszedték a halottakat és eltűntették őket. Nem lehetett tudni, hova. Hozzátartozóik még el sem temethették őket.
   „Sok ezren voltunk a téren, hogy tiltakozzunk a város népszerű papjának elhurcolása ellen, de a tömeghangulata egyre erősebben a kormány és a Párt ellen fordult. Letépték a vörös zászlót, a mindenütt díszelgő hatalmas Ceausescu-képeket, címereket. A katonaság sortüzet nyitott. Mellettem is összeesett egy lány, és nem mozdult. Menekült, ki hogy tudott, s aki elesett eltaposták. Megragadtam a lány karját és magammal hurcolva menekültem kifele a tömegből. A bal karját fogtam, a jobb karjából csöpögött a vér. Valahogy eljutottunk a házakig és behúztam egy kapu alá. Eddig a menekülő emberek között nem lehetett megállni, mert elsodortak. A zsebkendőmmel elkötöttem a seb felett a karját, aztán mentünk tovább hozzánk haza. Annyit szólt halkan, hogy „mulțumesc” (köszönöm), de utána nem szólt egyetlen szót sem egész úton, még csak nem is jajgatott. Otthon édesanyám kifertőtlenítette, bekötözte a sebet. Jó darabot kiszakított a golyó, de csontot nem ért. Anya értett a sebekhez, mert dolgozott a baleseti sebészeten, mint segédnővér, mielőtt apa elvette volna. Nem mertük a kórházba elvinni a lányt, mert féltünk a securitate (román titkosszolgálat) emberitől. Milyen igazunk volt! Megtudtuk később, hogy bementek a kórházakba, és az orvosok tiltakozását semmibe véve a sebesülteket kirángatták és elhurcolták, elvitték még a halottakat is hullaházból. Féltünk, de másnap újra ott voltunk a téren. Imádkozz az életünkért!”
   Éveline sírva olvasta a sorokat, s nem tudta mivel segíthetne kedves levelezőtársán. Ki vagyok én? Ülök a saját kis életem közepén. Pátyolgatok egy bolond festőt – lehet, tehetséges. Közben a világ, nem is olyan távoli részén, emberek küzdenek saját méltóságukért. És ezért akár meghalni is hajlandók…



2016. december 10., szombat

Élni önfeledten


 
                      
sajnálni lemúlást
 megszánni régiest
  szerencsétlent
   búcsúzni mélán
    keseregni fojtóan
     emelkedetten
      bánni tettet
       érezni sajnálatot
        sajnálni kisebbet
         szánni gyámoltalant
          lelket lehelni gépbe
           keresni elveszettet
            menteni érzékenyebbet
             felhangosítani a csendet
              viselni alázatot
               beszélni kedvesen
                lesütni szemeket       
                 hatni nyugtatóan
                  simogatni kezeket
                   puszilni homlokot
                    ölelni némán
                     gyógyítani sebeket
                      szeretgetni hallgatagot
                       etetni beteget
                        felkarolni elesettet
                          szólítani neveket
                         védeni gyengéket
                      biztatni szendéket
                   bújtatni menekülőket
                 emlékezni elveszettre
                     elengedni múltat
                    vágyódni kuckóba
                      sírni egyedül
                 sajnálni magunkat
              gondolni halálunkra
              kapni egy éjszakát
                vágyni az álmot
       szeretni ha szeretnének
      örülni ha mellénk ülnek
                 lenni odáig
            húzni a szánkót
          üvölteni a réten
          kávézni Bécsben
    falatozni fagylaltot
         sózni az ételt
        kidobni mérget
        hajókázni fjordok között
         tagadni parancsot
          ülni csendben
           várni lesben
            vívni tanulni
             tudni hinni
              futni csak futni
               száguldani
                majd megállni
                 elfáradni
                  megpihenni
                  ténferegni
                   lubickolni
                    mosolyogni
                     örülni
                      élni
                       csak élni 
                        élni önfeledten

                 (Pápa, 2013. november 23.)