2014. május 31., szombat

Jani ajándéka



  
     Langyos eső csapdosta a járda köveit, de az emberek nem sokat törődve vele vígan igyekeztek hátizsákkal a hátukon távolabbi céljaik felé. A nagy fedett verandán csak néhányan üldögéltünk a zöldre festett, kecskelábú asztalok mellett. A lécekből összerótt székeket is ugyan ilyen színre festették, s formájuknak köszönhetően kényelmes ülés esett rajtuk ülőpárna nélkül is.
   Mélán hallgattam az eső kopogását és bámultam a járdán sietőket, amikor belépett a verandára egy mosolygós arcú férfi, és szó nélkül leült velem szemben az asztal mellé. Kalapjáról csöpögött az esővíz.
 - Üdvözlöm! – köszöntöttem, mire barátságos bólintás volt a válasz.
   Közben megérkezett a feleségem egy teli tálcával, rajta egy tányér leves, kenyérszeletek, evőeszközök. Letette elém, és fordult is a második fogásért. Észrevette a velem szemben ülő mosolygós embert és halkan megjegyezte:
 - Látom, itt a Jani.
   Ezzel már el is lépett, én pedig kanalazni kezdtem a levest. A férfi továbbra is mosolyogva nézett, majd hirtelen fölállt és kisietett az esőbe. Szemem sarkából láttam, amint a ház mögött eltűnik.
   Kis idő múlva visszatért, és valamit hozott a kezében. Leülve előbbi helyére, összezárt öklét felém nyújtotta. Egy darabig értetlenül néztem rá, majd megértettem, adni akar valamit nekem, és én is kinyújtottam a kezemet feléje, nyitott tenyérrel. Ettől még szélesebb mosoly ömlött szét az arcán, és a tenyerembe tett két zöld diót.
- Nekem? – kérdeztem
   Feltartotta egyik ujját. Megértettem, hogy csak az egyik dió az enyém.
 - A másik a feleségemé?
   Élénk bólogatás volt a válasz.
   Mire végeztem a levessel, a feleségem is megérkezett a főzelékkel. Két tányérral hozott. Egyet nekem, és egyet magának. Mikor helyet foglalt ő is, mutattam, mit kapott az asztaltársamtól.
 - Nem éhes? – fordult a férfi felé. A női lélek érzékenysége nyilvánult meg ebben a kérdésben.
   Erre is élénk bólogatással volt a válasz.
   Feleségem elébe tolta a saját főzelékét - melyhez még nem nyúlt - egy szelet kenyeret, evőeszközöket téve a tányér mellé.
   A mosolygós ember letört egy darab kenyeret, kanalát belemerítette az ételbe, miközben kalapjáról még most is csöpögött az esővíz, és szemeiből két nagy könnycsepp gördült végig borostás arcán.
   A hála könnyei…

2014. május 27., kedd

FOSZLÁNYAIM

M. Laurens
FOSZLÁNYAIM
(sorok és gondolatok az utolsó százból)
A történelemnek gúnyos búcsút intve,
 elhaladt mellettem a sorsom: legyintve.
Taposott cipőin billegve, nyögve-sántikálva,
eltűnt a sarkon, maga is füstköddé válva.

Csend van:
A némaság marokként fojt mindent,
senki sem nyomja le többé a kapukilincset.
A székek némák, nincs se taps, se nevetés.
Nincs itt, csak egy vén bohóc ... és a feledés.

Végtelen körút az élet, e bomlott, őrült szerkezet.
Horog vonszolta fatönk, a sötét, vak semmi felett.
S mint elaggott kerekek: örökkön és újra,
terhünket cipeljük a sárral bélelt útra.

Vak vagyok
 e setét világban, hol nincsenek fénylő napok,
hol nincsenek soha kérdések,
se nyugvást adó válaszok.

Sorsom elhaladt mellettem legyintve,
– saját történelmének végső búcsút intve 
és egy elhagyott
szélfútta hárfán, az enyészet görbe ujja játszik. 
Elszállt rég a büszke Főnix:
 többé már emléke sem látszik.

Pest-Buda 2014. május 26.

2014. május 24., szombat

Ajándék











Jártam hegyek között erdők sűrűjében,
Zúgó patakoknak jéghideg vízében,
Kinn a magas fenyők hűvös árnyékában,
Kies tisztásokon oly sokat sétáltam,

Hoztam mindenkinek egy kis hegyi szellőt,
Fenyők dús illatát zord fekete felhőt,
Tavasz virágait, gyerek mosolygását,
Hűvös reggeleket napnak ragyogását,

Hegyről lezúduló morajló vízesést,
Villám cikázását, hangos égi zenét
Muskátlis ablakot, öreg parasztházat.
Hittel, s reménységgel őrizem e tájat.


2014. május 21.
Lengyel József

2014. május 19., hétfő

Marhavész

Marhavész
(A tribute to Mr. Anthony Burgess)

Nagy nyitott szájból csohgó nyál,
nagy nyitott sebből csohgó véh,
hiába, fejni akkoh is muszáj,
ha a vén tehén ösztövéh.

Aphó sámlimon vígan ülve
szohítom tőgyét boldogan,
nem éhdekel a léha csühhe,
mely köhülvesz és hámhohan.

Előlük fedezéket kehesve
ahanyos bohjakat hívok elő
akik szép szemeiket mehesztve

kehesik, hol a legelő,
s azt a támadóm, ki máh szohongat nagyon,
pici patáikkal húgják agyon.

140310bg

2014. május 16., péntek

RETEK -ESET

Elárulom bajom neked,

fásult vagyok, mint egy retek.

Mondhatod: ”Az időjárás…”

Lehet az is…, vagy ezer más.



Innen-onnan egybegyűltek

csúnya, sötét hófellegek,

lelkemen megtelepedtek,

s nem látom tőlük az eget?



Vagy talán az okozója

agyamban a sok száz hangya,

mik nyüzsögnek, mint bolondok…?

Nem! Ezek , csak gondolatok!



Szünet nélkül tekerednek,

peregnek, mint esőcseppek…

És, ha tovább hagyom őket,

még fásultabb lesz a retek…



Tehát, valamit tenni kell,

ne járjanak alá és fel!

Ekkor jön egy új gondolat:

nyugtassam a rohanókat.



Szépen, mindet rendszerezem,

Külön-külön , más rekeszben.

Helyüket így mind meglelik,

egymást többé nem kergetik.



Könnyebbülten fellélegzem :

újra süt a nap az égen!

Harmatcseppek fürösztenek,




s felfrissül a fásult retek.