2013. január 27., vasárnap

Platón bátorságáról (Frau Spielrein)


   (Platónról, több ülésben – 8.)

   Carléktól hallottam, hogy már többször is
   csaknem értem küldött, de valamilyen
   félreértéstől tart. Persze fölöttébb
   bosszantó a férfiúi önteltség,
   amely ennyire kevéssé becsüli
   a feminin psziché empátiáját.
   Ám zavaróbb ennél, hogy mindhiába
   furdal a kíváncsiság, milyen is
   az a róla elnevezett érzület,
   amely állítólag beteljesülés
   nélkül is egyfajta teljességet ad.
   Lehet, arra vár, hogy majd én teszem
   meg az első lépést. Csalódnia kell.
   Hogyan kockáztathatnék meg éppen én
   egy félreértést a magam közismert
   előéletével? Nem mintha sokat
   adnék a szóbeszédre, de mindenképp
   tekintettel kell lennem azokra is,
   akik köröttem élnek. Nem kenyerem
   a türelem, amit mégis kénytelen
   leszek gyakorolni. Csak legyen miért.
   Most csupán annyi bizonyos – eddig is
   tudtam –, hogy minden kapcsolathoz szükség
   van bátorságra. És Platón tudja-e
   abban a bátortalan kapualjban?


____________________________________

Előzmények:

http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-irasrol-kerdez.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-varakozasa.html

Jó napot!





Azon a nyári délutánon jó melegen sütött, egyetlen felhő sem takarta az eget, s a Kőrös hullámai lágyan ringatták a belehullott fűzfaleveleket. Gyárfás soros menyasszonyával, Veronikával kéz a kézben bandukolt a parton. Fürödni indultak a gáthoz, persze kellően felszerelkezve: elemózsia lapult a sportzsákban, a fürdőruhák, s egy könnyű pléd társaságában. A melegre való tekintettel Gyárfás nem viselt mást, mint egy rövidnadrágot, újatlan trikót, szandált és vászonsapkát a tűző nap ellen. Veronika is könnyű, nyári ruhában lépegetett mellette.
Ahogy a folyókanyarhoz érnek, meglátnak egy ember a vízben „lubickolni”.
- Jó a víz? – kiált oda neki Gyárfás.
Nem válaszolt, csak olyan nevetségesen kalimpált a karjaival.
- Te, ez fuldoklik! – kiáltott fel Veronika.
Gyárfás szó nélkül ledobta a sportzsákot, és belevetette magát a vízbe. Cserkész korában tanult és jól begyakorolt módon hátulról a fuldoklóhoz úszott, átfogta a hóna alatt, és erőteljes lábtempóval a partra vitte. Itt már segített Veronika is kihúzni a fövényre a pórul járt embert. Szerencsére még nem ivott a folyóból, az ijedtségen kívül semmi baja sem történt. Pillanatokon belül megjött a hangja is, és hálálkodni kezdett.
- Az isten áldja meg magukat, hogy megmentették az életemet! Odavesztem volna, ha ki nem húznak! Nem tudtam, hogy ilyen mély a víz! Mondják, hogy háláljam meg?
- Sehogy! Örülök, hogy segíthettem! – állította meg a szózuhatagot Gyárfás, majd felkapta a sportzsákot és karonfogva menyasszonyát folytatta a félbeszakadt utat.
- De igazán, mondják meg, mivel háláljam meg a segítségüket! Ne menjenek még el! – kiabált utánuk az ember.
- Tudja mit? – fordult feléje a fiatalember – Ha meglát az utcán valahol, köszönjön nekem!
- Úgy lesz, úgy lesz!
- Jó, jó! – nyugtázta az ígéretet, s gondolta, úgy sem találkoznak soha az életben.
Cuppogott a vizes szandál, ahogy Gyárfás lépegetett, s erről eszébe jutott – amire eddig nem volt érkezése gondolni -, hogy csurom vizes, hogy ruhájából is csöpög a víz.
- Vedd le a vizes ruhádat és húzzál fürdőnadrágot – javasolta Veronika -, úgyis fürödni megyünk.
Így is történt.
- Na, az órám is elázott! Belement a víz, dobhatom a szemétbe!
- Nem kell azt eldobni, add ide a bátyám órás, majd megjavítja! – nyugtatta Veronika.
Történetünk ezzel azonban nem ért véget!
A Kispiac háta mögött, a Bölcsőde utcában lakott Vilmos bácsi, Gyárfás idős nagybácsikája. A podagra, a köszvény ágyhoz szegezte. Alig tudott járni, s magát ellátni. A rokonok segítettek rajta, ahogy lehetett. Beosztották egymás között, ki, mikor menjen hozzá, s mit végezzen körülötte. Gyárfásnak is volt egy napja, amikor meglátogatta a bácsit, hogy vágja fel a tűzifát, hordja is be a tornácra, seperje fel az udvart, s beszélgessen az öregúrral, aki mohó kíváncsisággal hallgatta a város, és a nagyvilág híreit.
Alig egy héttel a Kőrös parti kaland után Gyárfás gyanútlanul fordult be a Bölcsőde utca sarkán, mikor szembe találta magát a vízből kimentett emberrel, aki hirtelen lecövekelt a járdaszélen, és kalaplevéve harsányan jónapotot köszönt. És ez így történt, amint csak találkoztak az utcán – és ez hetente megesett, tudniillik, mint hamarosan kiderült, ott lakott Vilmos bácsi szomszédságában, alig három házzal arrább!

2013.01.26.

2013. január 21., hétfő

Platón várakozása

 
(Platónról, több ülésben 7.)

Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-
lássam: mióta először hallottam
felőle, mindennél jobban izgatott,
miképpen is lehetne becserkészni.
Kezdetben szándékosan halogattam
a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán
csipeget elő- és főételekből,
a desszertre várva. Azután egyre
többet foglalkoztatott a gondolat,
hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy
félreértésekre adnék alkalmat.
Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:
üzenhetnék érte Carllal vagy akár
a professzorral. Ám mindig vissza is
hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz
rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen
különleges asszonyt. Így továbbra is
csak a halogatás marad, s a desszert
egyre fájdalmasabban késik. Pedig
feltétlenül szót kellene váltanunk
Sabinéval arról, működhet-e úgy
is a nevemmel társított kapcsolat,
ha egyszer már beteljesült. Remélem,
elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd
elsőként lépni. Van időm kivárni.


____________________________________

Előzmények:

http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-irasrol-kerdez.html

2013. január 16., szerda

Platón az írásról (kérdez)

 
(Platónról, több ülésben – 6.)

Az egészet írod felül, ahányszor
valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy
árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig
homályban hagyott részlettel pontosabb
az összkép, ám megeshet, hogy merőben
új értelmet nyer. Akár szándékodtól
függetlenül is. Te magad vagy írott
történeted, a szöveg veled együtt
alakul, olybá tűnik, kényed–kedved
szerint. És ha kiderülne: buzgalmad
csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy
beléd kódolt programot — a cselekményt
már előtted megírták? Kíváncsian
vagy kelletlenül folytatnád-e
tollba-
mondás után
a megkezdett mondatot?
S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,
ki írt engem ebbe a kapualjba?


____________________________________

Előzmények:

http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-az-ideak-termeszeterol.html

2013. január 13., vasárnap

Koncertjegy





   Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal 
 vidám szüretjét - és nyakalva cifra 
 kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal 
 ki-ki magát már asztal alá issza. 
       (Antonio Vivaldi: Az ősz)


Koncertjegyet kaptam a nagyfiamtól ajándékba. Vivaldi „A négy évszak” (Le Quattro Stagioni) című zeneművét hallgattuk meg egyik novemberi este, elfoglalva családilag a nézőtér 4-ik sorának szinte felét. Élmény volt újra hallani élőben ezt a zseniális művet. Teljes egészében legelőszőr a marosvásárhelyi Vártemplomban hallottam - Ruha István* előadásában.
Antonio Vivaldi műve nyomtatásban, Amszterdamban jelent meg 1725-ben az „Il cimento dell’Armonia e dell’inventione op.VIII” részeként. Megjegyzendő, hogy mindegyik versenymű elé egy szonettet irt a mester, és ezzel mintegy kulcsot adott a felhangzó zenéhez.
Nagyszerű akusztikája van a Vártemplomnak. Szinte hihetetlen, de bár a leghátsó sorban ültem, s a zenekar középen, az Úrasztalánál foglalt helyett, úgy hallottam mikrofonok és hangszórók nélkül, mintha közvetlenül előttük ültem volna. Sőt még annál is jobban, mert a hangszerek tökéletes összhangja jött létre a hatalmas helyiségben. Teljes nagyszerűségében szólalt meg a „harmónia”. Képek és érzelmek lüktettek ebben a zenében. És életöröm!
Ezt mind a zeneszerző, a hegedűművész és a templom építőjének hármasa teremtette meg és ajándékozta a hallgatóknak. Csak így hárman adják a teljességet, külön-külön bár értékesek, de hiányosak. A leirt kotta minden zsenialitása mellet is csupán papírra vetett jelek halmaza, a hangszerek ellenben ezek nélkül holt tárgyak, s a falak pedig az események néma tanúi csupán.
De micsoda tanúk!
  Ezek a lágyan hajló falak és merész ívek hangolták nemes harmóniába nem csak most ezt a zeneművet, hanem az évszázadok egy-egy jelentős pillanatát is. Hiszen megfordultak itt és hallatták hangjukat Nagy Lajos magyar király, a nagy törökverő Hunyadi János, Erdély első fejedelme János Zsigmond, valamint II Rákóczi Ferenc fejedelem is.
János Zsigmond nevéhez fűződik a tordai diétán kimondott vallásszabadság megerősítése. Ez az 1571. január 6-án tartott erdélyi országgyűlés e templom falai közt zajlott. Ezek a falak hallották és innen kiáltották világ, hogy hitéért senki ne háborgattassék, legyen az prédikátor, vagy igehallgató. A világon ez volt az első írásba foglalt vallási türelmi rendelet, a „recepta religio”, mely kimondta: „mindenki olyan hitben éljen, amilyenben akar”.
Még ezt megelőzően, eme falak közt tartott zsinaton (1559. november 1-én) fogadták el Kálvin tanítása alapján az első magyar nyelvű református hitvallást.
Más nevezetes történelmi eseménynek is tanúi voltak a templom falai, mikor is az 1707. április 8-án tartott országgyűlésen II Rákóczi Ferencet Erdély fejedelmévé választották.
  Lássuk a továbbiakban a harmadik nélkülözhetetlent, aki életet lehel a papírra vetett jelekbe, megtölti zenével, a falakkal ölelt teret, a művészt.
Ruha István ez a hegedűművész, róla óhajtok szólani. Mikor a vártemplomi koncerten hegedült, akkor volt a kolozsvári konzervatórium friss végzettje. Nagy jövőt jósoltak neki, amit be is váltott. Mikor egy év múlva újra élvezhettem játékát, már túl volt a Moszkvai Nemzetközi Csajkovszkij Hegedűversenyen, ahol egyedüli külföldiként állhatott egy sorba a legjobbakkal. Ez utóbbi alkalommal az Egyetem előadótermében adta elő Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét. Természetesen ajándékba a medikusoknak, akik különben lelkes zenekedvelők voltak, és mindig megtöltötték a hátfő esti hangversenyeken a „kakasülőt”. A marosvásárhelyi szimfonikus zenekart Szalmán Lóránt vezényelte. Emlékezetes volt számomra a koncert a csodálatos előadás miatt is, de lévén, hogy egészen közel ültem a szólistához, minden rezdülését, minden mozdulatát, pillantását, futó mosolyát jól láthattam, átélhettem, és máig nem feledhetem. A közelség azt az érzést nyújtotta, mintha magam is részese lennék a csodának. Mert csoda volt, ahogy a muzsikusok eggyé váltak a karmestertől kezdve a szólistáig. Akkor értettem meg, mit jelent az mondás, ami zenerajongó körökben elhangzott: „Ruha István kedvenc hegedűversenye Csajkovszkij műve, és a Csajkovszkij rajongók kedvenc előadója Ruha Pista”.
Életrajzi adatok helyett elmondom, mit mesélt egy barátom, aki az internátusban szobatársa volt Kolozsváron, de ennél is közvetlenebb kapcsolat volt közöttük: egyik vegyészhallgató évfolyamtársát vette volt feleségül Ruha Pista.
Íme, így emlékszik a régi szobatárs: „közvetlen, barátságos ember, akinek mindene a muzsika. Esténként a szobatársak, meg az alkalmi vendégek kérték, hegedüljön nekik. Szívesen és szívvel-lélekkel tette, abba se tudta hagyni, s ha nem szólnak éjfél után, hogy le kellene már feküdni, reggelig muzsikált volna”.
Generációk hosszú sora érlelte talentumát. A nagykárolyi katolikus plébánián őrzött íratok, már az 1500-as években említik a család nevét. Az elődök muzikalitása, zeneszeretete csúcsosodott ki világraszóló zsenialitásában, s így nem csoda, ha együtt említik a 20-ik század legnagyobb hegedűművészeivel, mint Dávid Ojsztrah, Jasha Heifetz, Yehudi Menuhin.
Dávid Ojsztrah már a moszkvai fesztiválon felfigyelt a fiatal művészre, és így válaszolt, mikor az tanítványául kívánt jelentkezni: ”Én tanítsalak téged? Neked egyedülálló tehetséged van, amit úgy kell hagyni, ahogy megszületett!” Ennél elegánsabb visszautasítást ritkán kapott muzsikus!
Ezután a sikeres nemzetközi megmérettetés után jött a többi, a koncertek, a meghívások, és az állandó készülés, gyakorlás. Volt olyan időszak, mikor naponta, estéről estére koncertezett, sőt arról is hírt adtak, hogy egy nap három konceretet is adott. Például 1960, május 30-án, Nagyváradon játszott Mozartot, Glazunovot és ráadásnak Prokofjevet. Vagy 1962, január 22-én, ugyancsak Nagyváradon Vivaldi: „A négy évszak” című darabja után még eljátszott ráadásként két Kreisler és egy Paganini művet. A sort folytathatnám.
A sok munka, sikerek, ragyogás mellett voltak azért nehézségek is életében, hogy mást ne mondjak, a Kolozsváron nekik kiutalt lakás, ahol hosszú évekig élt a család - itt született első gyermekük is -, még egy szükséglakás szintjét is alig érte el. A házban minden szobát egy-egy család lakta, ők a fél konyhát kapták! Gyakorolni a szomszédok miatt nem tudott, s ezért éjszakánként eljárt az Operába. Mikor Dávid Ojsztrah 1960-ban Kolozsváron járt, hangot adott megdöbbenésének, látva a Csajkovszkij Fesztivál díjazottjának lakáskörülményeit. A „hivatal” ekkor utalt ki számukra emberibb lakhelyet.* Említhetem azt is, hogy bár 1958-ban végzett a Kolozsvári Zenei Konzervatóriumban, diplomáját csak tova 1993-ban kaphatta meg, ekkor tudta csak letenni a licenc vizsgát. Nem volt addig rá ideje a rengeteg turné, koncert, munka mellett.
Díjak és oklevelek bizonyítják sikeres pályafutását, melyek közül számára a legértékesebb a 2001-ben kapott Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díj.
Befejezésül álljanak itt lelkes méltatójának szavai:
 „A templomban vagy hangversenyteremben, de szűk körben, baráti társaságban is ugyanolyan szenvedéllyel szórakoztatta hallgatóságát. Számára az volt a fontos, hogy örömöt okozzon az embereknek.”*


---
*Ruha István (1931 Nagykároly – 2004 Kolozsvár) – romániai magyar hegedűművész.
*lásd Mirela Capătă: „Ruha István fenomén, a XX. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma” (Fenomenul Ştefan Ruha virtuoz al artei violonistice a secolului XX şi simbol)
 - doktori értekezés.
*Csomafáy Ferenc: „A virtuóz hegedűművész” ERDON 2012. 11. 30

2013. január 11., péntek

Platón az ideák természetéről

 
(Platónról, több ülésben – 5.)

Zavarba ejtenek a végletesen
ellentétes érvek. Mintha múlhatna
bármi is azon, hogy alkalmaztam-e
az elvonatkoztatás műveletét,
amelyről elsőként Arisztotelész
tesz majd említést. Érdektelen vita,
nem illendő döntőbírót játszanom
benne. Fontosabb ennél, hogy megértsék:
az ideák nem azonosíthatók
a fogalmakkal, hiszen éppenséggel
ezeknek ideái. Pusztán annyi
közük van a dolgok absztrakcióval
föltárható lényegéhez, hogy
a mibenlétük pszichés érzetei.
A megnevezés közbenső állomás.
Zajmentes állapot, a megismerés
csendje. Az „ágy” egy minden egyeditől
megtisztított, elvont fogalmat jelöl,
az idea pedig – például – olyan

tökéletes ringatózás benne, mely
pusztán érzéki úton semmiképpen
sem megtapasztalható. Mégis,
emlékezhet rá a szerencsés, aki
ismeri a módját. Magam gyakorta
itt is ringatózom, ebben a kapu-
aljban. És ha már „ágy”: az ölelkezést
sem hagyom ki. De az egy merőben más
idea. Freud meg Jung eléggé sokat
beszél róla, s ilyenkor valamiért
rendre szóba kerül Frau Spielrein is.


____________________________________

Előzmények:

http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platon-kapualja.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-folyt.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/12/platonrol-tobb-ulesben-3.html
http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2013/01/platon-madardalrol.html





2013. január 8., kedd

Fehér kesztyűk...

Olyan a szemed, mint két nagy tengerkékség a pillák szende, összeérő hajlatában, s szemhéjad, mint félig magába zárt, csillogó csillagot rejt. Minden pillogáskor fürtjeid röpteti a szél, és felém kacsintasz kacéran, szájszéledből, ajkaid arcoddal nevetnek. Nyakad lágysága válladdal folytatódik, amit selyem, sokszínű blúz rejt idegen szemek elől. Egy kockás, lábszárközépig suhogó szoknya repül derekad körül, a harisnyával azonos színű, tűsarkú cipővel lábadon.
Szebb szobrot tán el sem tudnék képzelni, oly könnyed lebegéssel szabadulsz meg minden frivolságra utaló természeteddel összeegyeztethetetlen picurka jeltől, is mint szúnyog felé legyintő, fehér kesztyűs kéz a nem kívánt élősködőtől. Közben, egyszerre, mint két tükörből látom viszont saját képmásomat. Már nem tudom mennyire barna, esetleg őszbe fordult, megritkult hajjal bajszomat megigazítom, és rámutatok a végtelen sejtelmes körvonalú ábrándjára.

Lorena különös szerelmi története



Simona Cratel írása (megjelent: Liternet.ro > Respiraţie sub apă 2012. 12. 08.)

  Úgy kezdődött, mint egy hollywoodi mese. Mint egy olyan szerelmi történet, mint amilyent magunk is szívesen átélnénk. A tények valóságosak. Mindenki fantáziáját megragadta, legyen bár kicsi, vagy nagy, gyerek, serdülőkorú, háziasszony, takarítónő, vállalti igazgató, házastárs, szerető, nagyszülő, fajtól, vallástól, világnézettől független, hiszen egyedül csak a szerelem számít. Szóval, két idegen a repülőn, az ülésen egymás mellé kerül. Lorena Párizsba tart egy hivatali ügyben, március 7-én, cégének partnerei várják, akikkel már hat éve együtt dolgozik. A két ember szóba áll egymással. A beszélgetés magától folydogál, érdekesnek bizonyul és a repülés végéig tart. Független, életvidám harmincasnak mutatkozik be Lorena, aki vonzódik az állatokhoz, és sokat tartózkodik a szabadban. Ő egy szeretetreméltó, hívő, érzékeny nő, hisz a szerelemben és a hűségben, és kitűnő háziasszony. A férfi nagyjából vele egyidős, szabadgondolkozó, és saját szavai szerint autodidakta, aki azért utazik néhány hónapra Párizsba, hogy tökéletesítse francia nyelvtudását, melyet magától tanult meg, és persze azért is, hogy jobban elmélyedjen a francia kultúrában. "Werde, der du bist!" („Légy, aki vagy!”), idézi Nietzschét németül. Hosszasan fejtegette saját lehetőségeit és jövendőbeli teveit, melyek tág teret nyitnak saját szellemi képességei előtt. Egész úton beszélgettek, tréfálkoztak, nevetgéltek.
Ez után a találkozás után még fél év elteltével sem tudta a nő a fejéből kiverni a hátra fésült hosszú hajú fiatalembert, a drapp vászon nadrágjában, aki a repülőn mellette ült. A facebookon vadászatot indított, hogy találjon rá szerelmére – erről az újságnak így nyilatkozott: „Már akkor felfigyeltem rá, amikor a duty free üzletében kézkrémet vásároltam. Éppen előttem állt a sorban, és egy üveg whiskyt vásárolt. A gépen mindenki oda ülhetett, ahova akart, nem voltak számozott helyek, ő mellettem foglalt helyet, lehet nem is véletlenül. Talán ő is észrevett, és megtetszettem neki. Úgy látszik, sajnos túlságosan tartózkodó voltam, és nem kértem el a telefonszámát, ő pedig azt hihette, hogy foglalt vagyok. Pedig már tíz éve facér vagyok, és mostanáig nem is gondoltam komoly kapcsolatra. Azt gondoltam, ha jelentkezik az igazi, jön az anélkül, hogy bármit is tennék. Majd a sors eldönt mindent. Elvarázsolt engem ez a férfi, az ő humoros modorával, őszinte mosolyával. Az életről vallott okos és mély véleményével. Nincs olyan pillanat, hogy ne gondolnék rá. Nem tudom, folytatnánk-e, ha ismét összetalálkozunk, de szeretném újra látni, és vele lenni valameddig. Ezért kezdtem keresni a facebookon, és nyitottam egy blogot, amibe naponta írok egy keveset - bár sokak szerint túl keveset -, arról, hogyan látom én, és hogyan képzelem, mi történne, ha mégis szerencsém lenne ismét összefutni vele. Minden tetszik nekem benne, tetszik, ahogy éli az életet, ahogy kiveszi belőle a részét.”
Rövidesen, Lorena lett a szokatlan szerelmi történetek főtémája. A számtalan telefonnak köszönhetően, melyek az általa föllelkesített rádióhallgatóktól érkeztek, meghívást kapott egy talk-showra. Ezen elsőt még sok-sok követte. A hisztériáig fokozódott a lelkesedés ez iránt a különleges lény iránt, akinek nincsenek különleges igényei, nincs kifestve, kövérke, szokatlanul szerény, és mégis közszereplő lett. A férfi a repülőről még egy év múlva sem adott magáról semmilyen életjelt sem, pedig Lorena továbbra is kereste. A blogja megtelt egyre mélyebb és szentimentálisabb tartalommal. Milliónyi fiatal lány azonosulni tudott vele, idézték a szavait, a tetteit, és bátorították. Egy idő múlva Lorena lefogyott mondván egyrészt, mert „sokkolt a látvány a televízióban, hogy milyen kövér vagyok”, másrészt a külseje rovására tett rosszindulatú megjegyzések miatt. Azért megjegyezte, hogy ennél többet nem tesz személyisége megváltoztatása érdekében. Hű szeretne maradni önmagához. De hát, végül csak megfestette a haját, mert a következő showban platinaszőkén jelent meg, amiért is nagyon sok bókot kapott.
Időközben egy bulvárlap leleplezte, hogy a múltban, a sikereit megelőzően, egy visszahúzódó személy volt, barátok nélkül, és soha nem kapott senkitől meghívást sehova. Valahogy nem jött össze neki semmiféle társadalmi kapcsolat, és szinte láthatatlan volt. Ha valakivel megismerkedett, az azonnal el is felejtette. Édesanyja is azt mesélte, hogy soha sem voltak barátai, szerelmei, ezért is maradt szűz mostanáig. Lorena mindent elkövetett, hogy tessék, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Senki se hívta fel és senki sem akar másodszor is találkozni vele. Ez a kívülről megnyilvánuló elszigeteltség oda vezetett, hogy próbálja egyedül elfoglalnia magát. Egyedül járt moziba, színházba, nyaralni. És mindig egyedül tért haza.
Ez lehetett a legvalószínűbb oka, hogy a férfi a repülőről nem jelentkezett, bármennyire is óhajtotta a hölgy. Biztosan azonnal elfelejtette, az arcára sem emlékezett már, ahogyan ez annyiszor megesett másokkal is. Biztosan ez Lorena tragédiája, hogy azonnal elfelejtik. Akár nézheti is a fiatalember a műsort, és fogalma sincs róla, hogy ő a megidézett. Nem lehetetlen, hogy nem képes ráismerni Lorenára, mert azóta zsírleszívása volt, karcsúsítás miatt kioperáltatta az alsó bordáit, átműtette az orrát, ajkait feltöltette, valamint kicsit az állát és az arcát is. A szemöldökét is megváltoztatta. Nem bírja látni sem – mondta -, milyen rettenetesen néz ki a képernyőn, s ráadásul jönnek az emai-ek, melyek leszólják az alakja miatt, a facebookra feltett képei sem tetszenek. Ezért volt szükséges ezeket az intézkedéseket megtennie. Most jól mutat a képeken, szinte olyan, mint amilyennek kell lennie. A csúf kiskacsából pompás hattyú lett és ragyogó - a szó igazi értelmében. Költségeit bőven tudta fedezni a tiszteletdíjakból, amit a talk-showkért kapott, valamint a rádiós és más nyilvános szereplésekért, hiszen milliónyi embert megmozgatott. Kezdeti munkahelyét már rég otthagyta.
Sokan kezdték később támadni, és megkérdőjelezték a férfi létét, mondván, hogy talán csak egy egyedülálló nő fantazmagóriája, aki képtelen tartós kapcsolatot kialakítani. Egyáltalán mi az igazság? Hogy létezik, hogy ennyi népszerűsítés és nyilvánosság dacára nem jelentkezett, és nem jelentette ki: „igen, én voltam ott a gépen, és örvendek az újabb találkozásnak”. Fennáll annak a lehetősége is, hogy a férfi időközben egy balesetben elhunyt, vagy nős, ki tudja hány gyerekkel. Esetleg nem is „kereste helyét a világban”, vagy éveket töltött Indiában, miután pénzé tette itthon a házát, vagy egy nagy nehezen a csúcsra jutott jazz-zenekarban játszott, vagy akár Eric Clapton mellett volt back-singer, vagy elindult megmászni a Mont Everest, de visszafordult, mert a legjobb barátja a karjai közt hal meg. A konkurens csatorna meghívott egy pszichiátert, aki megmagyarázta, mindenkiben él a vágy, hogy más legyen, és kitaláljon magának egy nem létező személyiséget, ezáltal szabadulva meg az unalmas minden napoktól. Mindenki elképzel magának egy ragyogó alteregót, hogy érdekesebbnek, s vonzóbbnak tűnjék. Egész életrajzot szőnek e köré az elérhetetlen szuper-én köré. Ami pedig a sokat emlegetett férfi meséjét illeti, több mint bizonyos, hogy hamis. Különösen, ha tekintetbe vesszük a felnagyított történeteket, amikkel a férfiak szokták a nőket kábítani, hogy az ágyukba bújhassanak.
Mégis, miért nem jelentkezik az a férfi? Attól tart, hogy nyilvánosság előtt nevetség tárgya lesz? Szégyenlős? Rejtőzik a saját hazugságai elől?
Melyikük hazudik? A nő, vagy a férfi? Ki a hazug?
Lorena sikerei második évének a végén mindenre fény derült. Egy újság felfedezett egy megvesztegethető alkalmazottat annál a repülőtársaságnál, amelyikkel annak idején Lorena Párizsba repült. Nagy volt az utas-lista ára ugyan, de sokak szerint megérte. A bejelentés bombaként hatott, s a nézettség rekordot döntött. A nézők a képernyők előtt tolongtak, hogy ismerjék meg Lorenáról az igazat. Még azok is, aki már rég megunták televíziós kitárulkozását, és akiknek sértette a fülét a sok nevetséges állítás, akik keményen kijelentették, hogy ez a nő nem normális és pszichiátriai kezelésre szorul. A tény, amit kiderített az újság, s amit egy népszerű televíziós csatorna is átvett, végtelenül egyszerű volt. Egyikük sem hazudott. Akár milyen különösnek tűnt a történet, akármilyen erőltetettnek, és giccsesnek, nem csaltak az érintettek.  Megtalálták a férfit, aki visszatért Franciaországból, és egy barátja házában húzta meg magát. Mindenben igazolta a történetet, elismerte, hogy neki is megtetszett Lorena, és sokat gondolt rá a találkozásuk után. És hogy nem véletlenül foglalt helyett mellette. Tetszett neki az egyszerűsége és a viselkedése. Amit ezután mondott, meglepett mindenkit. Tudomást szerzett a dologról és kapcsolatba léptek. Ez mindjárt azután volt, hogy a hölgy lefogyott. A találkozás több mint kínosra sikerült. Lorena rettegett attól, hogy felfedezik a férfi társaságában, és ezért nagyon távolságtartóan viselkedett. Végül kezet nyújtott neki és megkérte, soha senkinek ne említse a találkozásukat.