Most csendben van, remélem csak azt teszi, amit
időnként szokott, el-elhallgat, pihen. Dühöngés előtt, a szél is némi
regenerálódásra szorul. Már megint csikorgásszerű hang csapja meg
fülem, olyan, mint mikor az ajtó sarka nyikorog, vagy nagyon öreg,
korhadt fák - minden rásegítés nélkül - fel-felnyöszörögnek.
Érdekes, egy árnyékot látok a földre vetülni, ami igen keserű
borzongással, kétségbeesetten bámul rám. Előbb nem tudom hová tenni a
dolgot, aztán rá kell eszmélnem, hogy ez a szelecskénél vékonyabbra
gyengült, egykori légmozgató, a szél. Ő pislog rám. Halkan meg is
szólal, nem pontosan értem, de nyúzást emleget. Azt mondja valaki - egy
széltől félő ellensége - megkopasztotta. Rá kell kérdeznem, hogy mi a
valóság, mert ez így nem tiszta kép, hiszen a nyúzás nem azonos a
kopasztással. Szontyolog és ismételget valamit. Nem is gondoltam, hogy a
félelmek - fél elem híján - ismerik a biológia csínját-binját.
Hámréteget hallok, most meg jelez, mint magát megadni vágyó birkózó.
Fülelek, nem réteg, hanem oszlás. Hogyan tudtam összekeverni? Vagy
mégis nyúzás? Erőtlenül int, nevet...
- Alma, körte... – suttogja hangtalan, már-már némán – nyúl, krumpli...
Ez a szél valószínűleg megbuggyant, vagy az elmúlás közelébe jutott.
Hiszen a szelek sem élnek örökre, egybeolvadnak egy másik széllel,
nagyobbak lesznek, vagy kihunynak, mit lehet tudni. Mit akarhatott ez a
nyúzással? Nézzük! A gyomor gyönyörítő növények, és szegény nyuszkók
is valamiben hasonlíthatnak. Lássuk! Az almát meghámozzuk, felszeljük
és ropogós húsukba harapva, mossuk fogunkat, oltjuk szomjunkat. Esszük
őket. A krumplit másképpen hámozzuk, nem körbe-körbe, mint a körtét,
almát, hanem hosszában. Nyersen a legritkább esetben fogyasztjuk. Én
soha! Mégis a legfinomabb étek! Nem is értettem a krumplitlan étkezés
kedvelőit... Szegény nyúl van a legrosszabb helyzetben, mert
idegrendszere - nekünk embereknek azt sugallja -, hogy ő veszi
legrosszabb néven a hámozást. Igen kérem, megtaláltam a kulcsszót!
Hámozás, nyúzás! Akadnak még olyan galádok, akik szelet is nyúznak,
eltávolítják a hámrétegüket. Ezek szerint, ilyen eleven izgő-mozgók
hámozói léteznek. A szél, mintha a gondolataimba látna, nagy bágyadt
szemekkel tekint fel, és hozzáteszi.
- Ha tudnád mennyien hámoznak engem!
Ekkor világosodok meg, hogy a levegők mozgató urai, feszülő
lényekhez hasonlóan, újra meg újra növesztik hámrétegüket, mert nyitott
bicskákkal, csapatokban jönnek, az őket hámozni vágyók. A hámosok...
2012. november 27., kedd
Egy vereség állomásai
1.
Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.
Kérgét eldobja, vedlik
a platán — hozzám jobban oda-
nőtt a kéreg, a páncéling,
az önként felöltött, úgy
szorít, hogy levetni
már félek.
2.
Azt képzelem, pók vagyok,
hálómba fogok fényes
bogarat, de földönfutó
bogárként végül is
menekülök, s a háló
rám akad.
Nem fut a mozdony, nem vet
parazsat, nem fog lángot
a kalász, csillag sem
világlik az égen — ne
keress ott, ahol tudhatod,
nem találsz.
3.
Árad a sötét, ellep. Egy
szál sugárban silbakol
a fény. Bátorítaná magát,
hiába: hűlt helye marad csak
őrhelyén.
Sűrűsödik az éjszaka,
gomolyló párává
összeáll. Észrevétlenül
bekerít, de még nem támad:
jelre vár.
4.
Fűszálak szuronyán menetel
a csönd, tudom, hiába
várom a zenét. Szelíden,
némán gyászol a tücsök,
és elföldeli törött
hangszerét.
Már megértem: ez a rend,
nem rémülök, húr hogyha
pattan, érzem, ahogyan
gyengülök, sebemből
szivárog, elfolyik
a dallam.
5.
Fejszémnek csak a nyele
veszett, akad még vad és
tág vadászmező. Mégis
vesztett harc ez is,
vesztett és késhegy-
re menő.
Bosszút érte! — tétován
pördült (ó szemérem!),
s lehullt a levél. Halott.
Virágok élén most feni
kését a gyilkos, aki
én vagyok.
Mit hozott a Mikulás?
Gyakran
tesszük fel a gyerekeknek ezt a kérdést, s eszünkbe sem jut, hogy a gyermekek
kedvence, a Mikulás egy valóban hajdan élt személy, aki sok szokatlan dolgot
művelt, püspökké emelték és halála után szenté avatták Szent Miklós néven. A 3-4-ik
században élt és a személye köré szövődött legendák erre a korra jellemzőek, de
ma is hatnak, hisz életét és vagyonát az emberek megsegítésének szentelte.
A matrózok megmentése egyik korai tettei,
csodatételei közül való. Tudni kell a fiatal papról, hogy jól megtermett
sportot kedvelő ifjú volt, aki rendszeresen tornázott, és kitűnő úszó lévén
sokszor kilométereket úszott a tengerben. Íme, ezt így mondja el az eredet
legenda leírója, Farkas Imre:
„Az eset
270-ben Jeruzsálembe tartó zarándokúton történt.
Akkoriban is rendszeresen zarándokoltak az emberek a Szentföldre. Ezt tette az ifjú Miklós pap is. Ezek a zarándoklatok, ősszel történtek, amikor nem volt olyan nagy meleg. Igen ám, de ilyenkor a tenger az egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanul viharos tud lenni. Ezért a zarándoklatra tartó hajók, biztonságból egymáshoz közel, konvojszerűen haladnak. Ezen az úton is kitört egy váratlan vihar. Miklós pap hajója mellett alig száz méterre haladó hajónak az orrvitorla árboca kitört, ennek helyre tételéhez legalább két ember kell. Ki is mentek elvégezni a munkát, de mind kettőt lesodorták a hullámok. Tudni kell, hogy ezek a kishajók 3-5 fős személyzettel rendelkeztek, így nem volt ki megjavítsa a hajót, ami ez által süllyedésre volt ítélve. Valamint azt is tudni kell, hogy aki viharban a tengerbe esik, annak nincs túlélési esélye! A helyzetet látva Miklós pap minden gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és elsőként a két fuldokló tengerészt mentette ki, és ezt követően kapaszkodott fel a tehetetlenül hánykódó hajóra, ahol egymaga helyezte vissza az orrvitorla árbocát, majd megköszönve Istennek a segítségét, imádkozni kezdett. Közben a megrémült és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és amikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt az ismeretlen megjelenésével, hogy valami égi Szent segített rajtuk. Az ima befejeztével, pedig szemük láttára belevetette magát a habok közé és eltűnt. Ez a tengerbe ugrás egyet jelentett az odaveszéssel, s ezért ezt egyszerű ember nem tehette. Amikor elcsendesült a vihar, mindenki megdöbbenésére, a vízbe esett halottnak hitt tengerész nyugodt álmát aludta a hajófenéken. Miklós a zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fővárosába, Myrába*. Itt legendás körülmények között püspökké választották. Majd később, amikor a Jeruzsálemi út tengerészei közül néhányan Myrába jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, ahol Szt. Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettől kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így a védőszentjükké vált.”
Akkoriban is rendszeresen zarándokoltak az emberek a Szentföldre. Ezt tette az ifjú Miklós pap is. Ezek a zarándoklatok, ősszel történtek, amikor nem volt olyan nagy meleg. Igen ám, de ilyenkor a tenger az egyik pillanatról a másikra kiszámíthatatlanul viharos tud lenni. Ezért a zarándoklatra tartó hajók, biztonságból egymáshoz közel, konvojszerűen haladnak. Ezen az úton is kitört egy váratlan vihar. Miklós pap hajója mellett alig száz méterre haladó hajónak az orrvitorla árboca kitört, ennek helyre tételéhez legalább két ember kell. Ki is mentek elvégezni a munkát, de mind kettőt lesodorták a hullámok. Tudni kell, hogy ezek a kishajók 3-5 fős személyzettel rendelkeztek, így nem volt ki megjavítsa a hajót, ami ez által süllyedésre volt ítélve. Valamint azt is tudni kell, hogy aki viharban a tengerbe esik, annak nincs túlélési esélye! A helyzetet látva Miklós pap minden gondolkodás nélkül a vízbe vetette magát, és elsőként a két fuldokló tengerészt mentette ki, és ezt követően kapaszkodott fel a tehetetlenül hánykódó hajóra, ahol egymaga helyezte vissza az orrvitorla árbocát, majd megköszönve Istennek a segítségét, imádkozni kezdett. Közben a megrémült és a hajófenékbe menekült emberek csak azt vették észre, hogy a hajó stabilizálódott, és amikor kimerészkedtek a fedélzetre, egy a hajójuk elejében imádkozó embert láttak. Mindenki arra gondolt az ismeretlen megjelenésével, hogy valami égi Szent segített rajtuk. Az ima befejeztével, pedig szemük láttára belevetette magát a habok közé és eltűnt. Ez a tengerbe ugrás egyet jelentett az odaveszéssel, s ezért ezt egyszerű ember nem tehette. Amikor elcsendesült a vihar, mindenki megdöbbenésére, a vízbe esett halottnak hitt tengerész nyugodt álmát aludta a hajófenéken. Miklós a zarándokútról hazafelé ellátogatott Anatólia fővárosába, Myrába*. Itt legendás körülmények között püspökké választották. Majd később, amikor a Jeruzsálemi út tengerészei közül néhányan Myrába jártak, hálaadásra betértek imádkozni a templomba, ahol Szt. Miklós püspökben felismerték a hajójukon a viharban imádkozó személyt, s ettől kezdve a tengerészek hozzá imádkoztak a bajban, és így a védőszentjükké vált.”
A legismertebb legenda a három eladólányról
szóló. Valószínűleg ebből származik a mai világunkig átívelő „szerepe”. Pontosabban
az önzetlen adakozás, segítség. Történt, hogy a fennemlített Myra városában élt
egy elszegényedett nemes ember, akinek három leánya már eladósorba ért. Olyan
szegények voltak, hogy házuk is már szinte rájuk omlott. A leányok apja
elhatározta, hogy eladja őket a bordélynak. Így gondolt megszabadulni a
ránehezedő adóságoktól. A leányok hiába is sírtak-ríttak, könnyeik nem
indították meg a sötét lelkű öreget. Miklós pap tudomást szerzett a lakásához
közel zajló szerencsétlen helyzetről. Éjszaka, nagy titokban egy zacskó aranyat
dobott be a legnagyobb leány ablakán. Ez éppen elégséges volt a leány
hozományára. A következő években a másik két leányt is ugyan így
megajándékozott, és így sorsuk jobbra fordult.
Azóta, egészen napjainkig neve napján,
december 6-án szeretteink, különösen a gyerekek ajándékokat kapnak Szent
Miklóstól, a Mikulástól. Azonban emellett a jóságos, titokban ajándékosztogató
öreg apó mellett van egy bírói szerepet vállaló, számonkérő, felelősségre vonó
alakja is.
Rengeteg vidékenként változó népszokás,
játék fűződik hozzá. Lássunk néhányat!
Ha
december elején havazik, azt mondják a csángó vidéken, hogy „Miklós rázza a
szakállát”. Másik: „ha Miklós fehér lovon jő, János feketén távozik!” Azaz, ha
Mikuláskor havazik, fekete lesz Karácsony. Egyes helyeken ezen a napon
gyümölcsfaágat tesznek vázába, s ha az Újévre kivirágzik, gazdag termést
várnak.
Térjünk vissza az eredeti kérdésünkhöz. Mit
hoz a Mikulás? Kinek mit és hol?
Nálunk
a „jó” gyerekek kapnak mindenféle édességet, diót, almát, és egy virgácsot
emlékeztetőnek, ha esetleg mégse lennének olyan jók.
A Skandináv országokban régi hagyománya van
a gyerekek megajándékozásának ezen a napon, Krisztus előtti időkig nyúlik
vissza az eredete. A viking isten, Odin nyolclábú lován járja télen a világot,
hogy megajándékozza a jókat és megbüntesse a rosszakat. A kereszténység Szent
Miklós alakjába személyesítette meg ezt a régi legendát.
A
ghánai keresztények hite szerint az apó a dzsungelből érkezik, Hawaii szigetén
egy bárkából száll partra.
Dániában a gyerekek úgy tudják, hogy az
ajándékhozó Sinter Klaas rénszarvasok által vont szánon érkezik. A gyerekek
kitesznek egy tányér tejet, vagy tejberizst a kedves állatok számára.
A lengyelek szerint az ajándékok az égből
származnak, és Szíriában azt tartják, egy fiatal teve hátán érkezik az ajándék.
Olaszországban Befana* anyó az
ajándékosztó. Érdekes legendája Jézus születése idején játszódik. Befana egész
álló nap szorgalmasan söpörgetett, takarított. Egy nap bekopogtak hozzá a
keleti bölcsek, akik a kis Jézust keresték. Befana azonban elküldte őket, mert
nagyon lefoglalta a sepregetés, takarítás. Kis idő múlva észrevett egy fényt az
esti égbolton, gondolta, ez mutatja a helyet ahol megtalálható a kis Jézus. Bepakolt
mindenféle süteményt, ajándékot egy zsákba a kisded részére, fogta a seprűjét
és indult, segíteni a fiatal anyának. Befana elindult, hogy keresse meg a kis
Jézust. Kereste, kerteste, de nem találta sehol. És azóta sem találja, hiába
teltek évszázadok. Ma is házról házra jár, ahol kisgyerekek vannak, és
mindenütt otthagy az ajándékokból a jó gyerekeknek, mert a kis Jézus minden
gyermekben jelen van.
A különös történetek közt előkelő hely illeti meg Mikulás kísérőjének, a
kampusznak francia változatát. A piros palástos Mikulás gyakori kísérője egy
ijesztő alak, a krampusz, aki megvesszőzi virgácsával azokat, akik azt
érdemlik. Franciaországban ennek érdekes történelmi magyarázata van. V. Károly
német-római császár 1552-ben megostromolta Metz városát. Az ostrom októbertől
decemberig tartott. A takácsok céhe, a városi lakosság bátorítására, készített
egy csúnya, groteszk bábut, a császár hasonmását, s ez az alak egy korbáccsal
rohangált az utcán a fiatalok után, hogy büntesse meg a helytelenkedőket. Hogy
emiatt, vagy a megérkező francia segítség miatt, de tény, hogy Metz rövidesen
megszabadult az ostromtól. A következő években, a győzelem örömére
felelevenítették az idétlen maskara tréfás szerepét. Ez pedig éppen egybeesett
Szent Miklós ünnepével. Telt múlt az idő és az emberek már rég elfelejtkeztek
V. Károlyról, de ezen a napon az ajándékosztó Mikulás mellett jelen van a rossz
gyerekeket büntető virgácsos figura akit, Mezt város lakói Virgácsos Apónak (Père Fouettard) neveznek.
Szent
Miklós tisztelete világszerte elterjedt. Oroszországban különös tiszteletnek
örvend, ő az ország fő patrónusa, de máshol is számtalan templom, társulat,
foglalkozás patrónusa: tanulók, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők,
gyógyszerészek, jogászok, stb.
Tisztelete
a Kárpát-medencében is jelentős, melyet mi sem bizonyít jobban, mint hogy a
történelmi Magyarország területén 37 helyiség viseli a nevét
Törökszentmiklóstól Lajtaszentmiklósig.
*
*- Farkas Imre
– Nemzetközi Santa Claus Béketanács Európai Képviselő
- Myra (gr Μύρα) – ókori görög város KisÁzsiában
- Befana – az olaszok jó boszorkánya, neve a
görög epifánia (επιφάνεια) szóból
ered, melynek jelentése „megjelenés”.
2012. november 17., szombat
Hámréteg
Előbb még illedelmesen meghajolt, mint egy jól nevelt rizsparókás
billegő, majd nem zúgott, még csak nem is bömbölt, hanem egészen
furcsán nyöszörgő, síró fahanggal próbálta a platán leveleit
megcirógatni. Talán inkább hozzájuk dörgölőzött, szeretetet keresett,
gyógyírt.
2012. november 4., vasárnap
A kiűzetés helye (remix*)
Köröskörül a csapdák vashidege,
mintha nem lett volna más, tapintható.
Nyomulva közelítők érvényüket
vesztve oldódtak föl — fekete lyukban.
Itt ment végbe. Látni kellett, még ha csak
távolról is, hogy most visszataláljon.
Eggyé olvadva magáénak érzi
módosult integritását. Nekiszabadul.
_______________________________________________
*Változat az azonos címmel korábban feltöltött írásom
(http://koborlokoborlovagok.blogspot.hu/2012/01/orokosen-csapdak-vashidege-akarha-nem.html) témájára
2012. november 2., péntek
Árnyékorgia
Elszorultan háborog. Odafent, ősrégi idők kalamárisainak tartalma keveredik egymásba öntött árnyalatkülönbséggel. Nem hevíti magát a fenséges kozmoszból és a nagy tömegvonzó felé is bezár.
Nem enged kilátni szépséges, időnként szűkre szabottnak érzett
planétánkról. Mint zord burok, ami csak különös kegyét fitogtatva enged
át egy szemernyi megtört össze-vissza színű holdfényfürtöt.
Nagy
cselével észre sem veszi, hogy a tiszta égen kéjes fénnyel terpeszkedő
égi vándor takarásával megsokszorozza máskor elhanyagolt hatását. A fenn
kiláthatatlan összevisszasága helyett, szép sötét árnyékok földi
egymásba fonódása közül, színes üveglapjaim alatt, külön személyes
csatornán szűrhetem ki a nekem tetsző derengést.Ma érzéketlen semlegességgel hanyagolja a kitakartat és bogáncsosan összetekeredett árnyfonalak szétkúszásában gyönyörködve, szüneteltet minden illúziókeltő megszépülést.
A sejtelmesen rejtőzködő, még csak alig kókadó fűszálak fölött, odébb a lassan kopaszodót vélem ágbogakkal, mind leveletlenebbül körvonalaiban kivenni.
Mintha a hetek óta elnémult tücsökzene is visszaderengne árnyékában, időt és teret, nyárt, őszt és telet legyőzve. Talán a káván is ott csücsül, bár az utcai lámpa ebben segítette. Most kicsit csaltam hát...
A fenn és lenn közötti felszínen egymást követik a szárítókötélre csipeszelt apró csodák. Számtalan nagyhangú eb kórusban kántálással erősít meg, hogy a pacába folyt burkon túl még megvannak, és meg is maradnak csillagok. Itt lenn az árnyékorgia egymásra simulásában is minden rejtettnek helye van.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)