2017. november 5., vasárnap

Párbeszéd



- Mi újság Andriskám?
- Várom a pénzes postást.
- A többiek, a szomszédok hol vannak?
- Kimentek a postás elé a hídhoz.
- Maga nem megy?
- Minek úgyis idejön.
- A nyugdíjat hozza?
- Azt a kicsi segédet, amit a lábamért kapok.
- Lábáért?
- A törött lábamért. Munkabaleset.
- Hogyan tört el?
- Leestem az elektromos targoncáról.
- Hogy történt?
- A munkavédelmis is ezt kérdezte.
- De tényleg!
- Rosszul lettem a restiben.
- Miért volt a restiben?
- Pihenni mentünk be a targoncás Sanyival.
- Pihenni?
- Nagyon fáradtak voltunk. Nehéz munkánk volt azon a napon is.
- De miért pont a restibe mentek pihenni?
- Ott lehet támaszkodni a pulthoz, amíg kimérik a kávét, meg a vodkát.
- És rosszul lett? Miért?
- Fáradt voltam. Máskor kétszer annyi vodkától se vagyok rosszul.
- Tovább! Halljam tovább!
- Sanyi felrakott a tarkoncára, vigyen el a szállásunkra.
- És?       
- És, és! Hát, leestem. Megüttem magam, s ott a kövön elaludtam.
- Elaludt?
- Igen, elaludtam, de felköltöttek és valami komát emlegettek, de nekem semmilyen komám nem volt a közelben.
- Biztosan azt mondták, kómában van. Nagyon rosszul lehetett.
- Jött a mentő, bevittek a kórházba, megoperáltak. Szegény Sanyi rosszabbul járt.
- Miért?
- Kidobták a munkából, mert részegen vezette a targoncát.
- Honnan tudták meg?
- Megállították a barakkok mellett, be akart menni a hálóba, de hamarabb elkapták. Mikor leszállították a targoncáról, nem tudott egyenesen megállni a lábán.
- Megmondta, hogy együtt voltak, és maga leesett?
- Dehogy mondta. Nem is emlékezett rá.
- Maga ugye emlékezett rá?
- Nekem, kérem, ráírták a kórlapomra: „baleset okozta utólagos emlékkiesés”!




2017. november 3., péntek

Négyen barátok


                                                       – régi családi mese -


A távoli rokon, Urszády Gyula a szomszédunkban lakott. Leszegényedett arisztokrata család sarja volt.
Három barátjával minden szerdán délben beültek a Kis Pipába egy kis jó féle törkölyre.
Ők hárman a még nem lecsúszott, szerencsésebb urak közé számítottak.
Mindegyikük valamiről híres, vagy hírhedt volt. Józsi, aki úgy nézett ki dús szakállával, mint egy ókori patriarcha, képes volt puszta kézzel megfékezni egy megvadult bikát. Miklós, magas vékonypénzű égimeszelő, egyetlen korty nélkül le tudott engedni a torkán egy liter vörös bort, akár a spanyolok. László azzal szeretett szórakozni, hogy odasétált a patkoló kovácshoz, elkért egy kész patkót, s kiegyenesítve dobta vissza, „ez is patkó?” - kérdéssel.
De mivel büszkélkedhetett Urszády Gyula? Azzal, hogy ő bírta legjobban az italt. Még a harmadik nap is talpon tudott maradni, és pénteken ő fuvaroztatta haza kábult barátait.
A szombati pihenés, és gyógytea kúrák után a vasárnapi misére már tisztán, józan fejjel lehetett megjelenni.
A szokásuk az volt, hogy mikor beültek a Kis Pipába, a pincért csak jelbeszéddel, integetésekkel utasították. Beszélni, csak annyit beszéltek, amennyire egymás köszöntéséhez, üdvözléséhez szűken szükséges. A pincérek nem jöttek zavarba, ismerték vendégeik szokását. Gyorsan hozták a „szokásost”.
Egyik alkalommal Gyula gondolta, bemutatja a barátainak az unokaöccsét, aki ígéretes fiatalember volt, és éppen ideje volt már, hogy elfoglalja helyét az „úri társaságban”.
A bemutatkozás baj nélkül megtörtént, az ifjú ember is odaülhetett az asztalhoz.
A második törköly után elő lehetett venni a pipákat, és a bodor füstfelhő alatt tovább hallgatni.
A fiatalember nem volt szokva az ilyen mélázó magába felejtkezésekhez. Addig
izgett-mozgott, míg leverte az asztalról Laci úr dohányzacskóját.
- Bocsánat! - szabadkozott, majd hozzátette udvariasan – Parancsolj, Laci bátyám, itt a dohányzacskó.
A kis közjáték nem zavarta meg a társaságot, és a szokásos módon fejezték be heti programjukat, csak az unokaöcs ment még aznap este haza, csöndesen elköszönve.
Egy hét múlva Urszády Gyula érdeklődik, hogy mi volt a társaság véleménye, benyomása az ifjú emberről?
- Rendes gyereknek látszik, - dörmögte a szakállába Józsi – csak egy kicsit sokat beszél.


2017. október 6., péntek

előzmény


    egyszerűen megtörtént
    innentől kezdve folytatás vagy
    és csakis ebből a pontból tájékozódhatsz
    
    áthághatod ám megmarad keretnek
    eldobhatatlan agresszív iránytű
    le kell takarnod hogy eltévedhess

    innentől
    élesre állított ösztönökkel
    kell járnod elaknásított terepen
    
    minek feszegetni ami lezárult
    ha egyszer eljutottál a felismerésig
    hogy már nem bánt a bélyeg „elutasítva”


2017. szeptember 29., péntek

megismerés












előbb a nyak
a kendőzetlen vállak
a mellek fedetlen mosolya
a térdek
a combközép amit szabadon hagy a szoknya
a csípő takaratlan kitárulkozása
végül egy leplezetlen gesztus
ba
csomagolt
meztelen tekintet